Sikeres CEPS ülés Budapesten

Az idén júniusban Budapesten tartotta évi rendes közgyűlését az Európai Szeszesitalgyártók Szövetsége (CEPS). Az esemény azért is különleges és a Magyarország számára megtisztelő, mert a szövetség először tartotta összejövetelét a régióban. A rendkívül sikeres esemény alkalmából beszélgettünk Jamie Fortescue-val a CEPS igazgatójával és Nagy Andrással, a konferencia szervezését magára vállaló Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács igazgatójával az iparágat foglalkoztató kérdésekről, így az alkoholértékesítésre vonatkozó szabályok szigorításáról.

– Nem tartom életszerűnek azt a magyar elképzelést, amely 18-ról 21 évre emelné és ehhez az életkorhoz kötné a legális alkoholvásárlást – mondta Jamie Fortescue, az Európai Szeszesitalgyártók Szövetségének (CEPS) igazgatója. Emlékeztetett rá, hogy például ugyan az Egyesült Államokban valóban 21 évnél húzták meg a korhatárt, de ott ez a nagykorúság „ideje” is, másrészt néhány uniós országban – Olaszországban, Spanyolországban, Hollandiában – például a sörfogyasztás- és vásárlás 16 éves kor felett engedélyezett.

– A CEPS ezért nem támogatja ezt az elképzelést, de nem is az a célunk, hogy Magyarországon vagy bárhol máshol az unióban a korhatárok csökkentését érjük el. Célunk, hogy a korhatárokat, amelyeket ésszerűen határoznak meg, mindig és mindenhol betartsák, mert valójában ennek hiánya a probléma. Ezt az ipar maga nem tudja megoldani, mert ez a kereskedelem és a vendéglátás dolga, de segíteni tud – mondta az igazgató. Ezt a munkát itthon a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács (MSZSZT) végzi, amelynek célja 2010-re a CEPS chartában foglaltak hazai megvalósítása, amelyek között kiemelt helyen szerepel a korhatár alatti fogyasztás megakadályozása.

Jamie Fortescue az alkoholra rakodó adóról is kifejtette véleményét, elmondta, hogy nem feltétlenül ott tapasztalhatók a legnagyobb problémák, ahol magas az adótartalom. A skandináv országokban sem oldja meg az adók mértéke a helytelen, illetve túlzott fogyasztás problémáját – többek között ez is bizonyítja, hogy adóemeléssel nem lehet egészségügyi problémákat kezelni. Másrészt tapasztalata szerint azokban az új tagországokban, ahol alacsony, vagy viszonylag alacsony volt az adótartalom, de megemelték, tovább nőtt a feketegazdaság aránya.

– Felismertük, hogy a tiltás nem működik, a problémát mindig a helytelen fogyasztás okozza. Nem iparágunk termékeivel, hanem azok helytelen, ha úgy tetszik, „használatával” van a baj. Ezért minden olyan programot, amely a helyes fogyasztásra ösztönöz, vagy azt népszerűsíti, támogatunk – hangsúlyozta Jamie Fortescue.

Ez marketingmunkát is feltételez, de az alkoholreklám mindig kényes kérdés. A fogyasztásra irányuló tevékenységet könnyebben kezeli a törvénykezés, az alkoholreklámokra vonatkozó jogszabályok viszont egyre szigorodnak. Azokat azonban nem betiltani kell, mert az nem hozna megoldást. Azok ésszerű kezelésre minden tagállamban kódexet kell alkotni – mondta a CEPS igazgatója. Hozzátette, a reklámok megtervezésénél ügyelni kell arra – és azt ellenőrizni is kell –, hogy azok ne kiskorúaknak szóljanak, ne kötődjenek a szexualitáshoz, ne sugallják, hogy az alkoholfogyasztás miatt a fogyasztó magabiztosabb, sikeresebb lesz. Legyenek meg azok a kritériumok, amelyek nem szerepelhetnek egyetlen alkoholreklámban sem, és azokat a kritériumokat minden tagországban tartsák be.

– A reklámok tiltása azért is értelmetlen, mert például Svédországban teljesen tilos, Franciaországban a televízióban tilos az alkohol reklám, a fogyasztásra ezek a tiltások még sincsenek semmilyen hatással. A márkaválasztásra igen, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a reklámok elkészítése és sugárzása állami bevételeket is generál az utánuk fizetett adók miatt. Ráadásul Európában az emberek több mint kilencven százaléka helyesen, kultúráltan és mértékkel fogyaszt alkoholt – mondta Jamie Fortescue.

Az MSZSZT igazgatója ismertette, hogy a tanácskozáson a kormányzati elfoglaltsága miatt távol levő Gráf József földművelésügyi minisztert a tárca képviseletében helyettesítő Harcz Zoltán a magyar mezőgazdaság helyzetéről, beleértve a szeszipart is, adott tájékoztatást. Ezután Frank Odzuk, a Zwack Unicum Nyrt. vezérigazgatója tartott előadást a szeszesital ágazatról külön kitérve a pálinkára és az unicumra. Őt követte Balás Péter Brüsszelből, aki a DG Trade helyettes vezetőjeként a WTO tárgyalások jelenlegi állásáról és annak körülményeiről beszélt. Pieter De Coninck a DG SANCO munkatársa az „Alcohol and Heath Forum” munkáját ismertette. Markus Klingler (DG Agri) számolt be az új 110/2008-as rendelet aktuális kérdéseiről, kiemelve, hogy a lekerekítés gyümölcspárlatokra vonatkozó mértéke várhatóan 10 mg lesz, és hogy bár a DG Agri lezárta a szeszesital szabályozást, de a DG SANCO német nyomásra továbbra is csökkenteni szeretné a cián-hidrogén tartalmat, mert a 7 mg-ot magasnak tartják. (A németek javaslata 1 mg, aminek elfogadása, pl. a szatmári szilvapálinka „végét jelentené”.) Érdekes megjegyzésként megemlítette, hogy a jelenlegi gyakorlattal ellentétben, a Bizottság a rendeletben megjelenő eredetvédett szeszesitalok számát nem növelni, hanem csökkenteni szeretné.

– A konferenciát követően tartottuk a CEPS chartájához kapcsolódó szemináriumot, ahol Fazekas Ildikó, az Önszabályozó Reklám Testület főtitkára beszámolt tevékenységükről, az MSZSZT-vel való együttműködésről. A szövetség képviseletében tájékoztatást adtam a „Minőséget mértékkel” mondatunk (szlogenünk) létrehozásáról, illetve használatáról. Az ülésen ugyancsak előadás hangzott el a Kultúrált Alkoholfogyasztásért Egyesület tevékenységéről, ide kapcsolódó munkájukról beszámoltak a lengyel, a cseh és a bolgár kollégák is. A tanácskozáson megvitattuk azt is, hogy a kultúrált alkoholfogyasztást elősegítő és 2010-ig elérendő vállalásokat, hogyan fogják a nemzeti szervezetek tagjai teljesíteni. Az a tanácskozáson is kiderült, hogy e területen mi nagyon sokat tettünk és Magyarországot pozitív példaként emlegetik – mondta az MSZSZT igazgatója.

– Az eseménysorozat, amelynek megszervezéséért a CEPS vezetősége többször is köszönetet mondott, számunkra is nagyon hasznos volt, tagjaink közvetlenül is megismerkedhettek az európai szövetség irányítóival. És tisztába kerülhettek azokkal az erőfeszítésekkel, amelyeket a CEPS tesz a szeszesital ágazat pozíciójának megőrzéséért és a kultúrált alkoholfogyasztás növeléséért – összegezte Nagy András.